MÁSIK TV

MásikTV / KULTÚRA

"Fekete István és én" rajzpályázat immár 16. alkalommal...
2012.06.08

A dombóvári Városi Könyvtár és a Fekete István Kulturális Egyesület megtartotta a már hagyományossá vált eredményhirdetését.

Az idei évben 11 iskolából 163 rajz és festmény érkezett a bírálók elé. A beküldött pályamunkákat Kovács Lászlóné, Marosi Jánosné, Nagyné Ujhelyi Mónika és Bodó Imre minősítették. Az eredményhirdetés során 40 gyermek részesült elismerésben, mindnyájan egy-egy Fekete István által írott könyvet kaptak ajándékba. Az ajándékokat Bodó Imre egyesületi elnök adta át, aki többek között elmondta, hogy eddig 520 diákot jutalmaztak.
Köztudott, hogy a mai fiatalokat nehéz a számítógép elől elcsalni, de ha a kötelező olvasmány mellett elolvassák az ajándékba kapott könyvet, akkor már elmondhatjuk: eredményeket érünk el az olvasóvá nevelés, a természet- és környezetvédelem területén. Az egyesületnek nem titkolt célja az sem, hogy felhívjuk a tehetséges gyermekekre a figyelmet- mondta el Bodó Imre elnök.
Két diák különdíjban is részesült. Nekik a Somogy Megyei és Kaposvári Fiatalok Szentkorona Egyesületének képviselője, Tóth István adta át a könyveket. Végül Kiss László vállalkozó által biztosított csokoládéval kedveskedtek a gyermekeknek.

Díjazottak:

1. Juhos Krisztina 7. oszt. ÁMK Szakcs Tagint. Ált. Isk és Óvoda Kocsola
2. Dudás Alexandra 6. oszt. ÁMK Szakcs Tagint. Ált. Isk és Óvoda Kocsola
3. Szűcs Elizabet 6. oszt. ÁMK Szakcs Tagint. Ált. Isk és Óvoda Kocsola
4. Hartung Réka 6. oszt. ÁMK Szakcs Tagint. Ált. Isk és Óvoda Kocsola
5. Hartung Martin 6. oszt. ÁMK Szakcs Tagint. Ált. Isk és Óvoda Kocsola
6. Lajos Panna 6. oszt. ÁMK Szakcs Tagint. Ált. Isk és Óvoda Kocsola
7. Gáspár Csaba 5. oszt. ÁMK Szakcs Tagint. Ált. Isk és Óvoda Kocsola
8. Boros Kitti 5. oszt. ÁMK Szakcs Tagint. Ált. Isk és Óvoda Kocsola
9. Fehér Dávid 4. oszt. ÁMK Szakcs Tagint. Ált. Isk és Óvoda Kocsola
10. Lovász Petra 9 éves Mórágyi Általános Iskola Bátaapáti Tagiskolája
11. Bognár Adrienn 3. oszt. Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda Gölle
12. Somodi Enikő 3. oszt. Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda Gölle
13. Koltai Vivien 3. oszt. Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda Gölle
14. Lévai Renáta 3. oszt. Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda Gölle
15. Simon András 12 éves Béri Balogh Ádám Általános Iskola Kölesd
16. Simon Balázs 15 éves Béri Balogh Ádám Általános Iskola Kölesd
17. Kocsis Máté 12 éves Béri Balogh Ádám Általános Iskola Kölesd
18. Kőnig Kitti 5. oszt. Belvárosi Általános Iskola Dombóvár
19. Visi Vanessza 3. oszt. Belvárosi Általános Iskola Dombóvár
20. Boda Flóra 5. oszt. Belvárosi Általános Iskola Dombóvár
21. Szigeti Petra 3. oszt. Szent Orsolya Iskolaközpont Dombóvár
22. Somlyai Flóra 4. oszt. APOK Kaposszekcsői Általános Iskola
23. Somlyai Fédra APOK Kaposszekcsői Általános Iskola
24. Szilágyi Krisztina 4. oszt. Zomba KONI
25. Jakab Levente 4. oszt. Zomba KONI
26. Kiss Niké Fédra 4. oszt. Zomba KONI
27. Tihanyi Hanna 6. oszt. Zomba KONI
28. Slarb Izabella 7. oszt. Zomba KONI
29. Jakab Kinga 7. oszt. Zomba KONI
30. Jakab Zsanett 8. oszt. Zomba KONI
31. Gálos Csanád 9 éves Tamási és Körny. Okt. és Nev. Int. és Egységes Ped. Szaksz.
32. Jakubec Orsolya 7. oszt. Széchenyi István Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Felsőszeli
33. Lovas Balázs Zsolt 5. oszt. Széchenyi István Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Felsőszeli
34. Darócz Dániel 6. oszt. Széchenyi István Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Felsőszeli
35. Kajos Lea 7. oszt. Széchenyi István Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Felsőszeli
36. Peka Viktória 7. oszt. József Attila ÁMK
37. Farkas Bori 5. oszt. József Attila ÁMK
38. Somogyi Ákos 6. oszt. József Attila ÁMK
39. Lakos László Kevin 6. oszt. József Attila ÁMK
40. Koch Karina 4. oszt. József Attila ÁMK

Különdíj:

Dudás Alexandra 6. oszt. ÁMK Szakcs Tagint. Ált. Isk és Óvoda Kocsola
Peka Viktória 7. oszt. József Attila ÁMK

KULTÚRA id 2586
nézve 4609

AJÁNLOM ISMERŐSÖMNEK AZ ANYAGOT . . .

 

VISSZA

"Fekete István és én" rajzpályázat immár 16. alkalommal...

"Fekete István és én" rajzpályázat immár 16. alkalommal...

"Fekete István és én" rajzpályázat immár 16. alkalommal...

"Fekete István és én" rajzpályázat immár 16. alkalommal...

VISSZA

 

fórumhozzászólások ...

): ... nincs találat ... ):

 

VISSZA

 

! ! ! KATTINTS A KÉPRE ! ! ! ======= M á s i k T V - K É P Ú J S Á G
! ! ! KATTINTS A KÉPRE ! ! ! ======= M á s i k T V - K É P Ú J S Á G
 

© MÁSIKTV Dombóvár 2007-2008 ::: i n f o [kukuc] m a s i k t v . h u ::: impresszum