MÁSIK TV

MásikTV / SPORT

Elkezdik a felkészülést a kosarasok a 2017/18-as szezonra
2017.08.14

NB2:
A jövő héten elkezdi a felkészülést a 2017/18-as szezonra felnőtt együttesünk is. Fontos volt, hogy a csapat magját sikerült együtt tartani, és az érkezőkkel kiegészülve olyan keretet kialakítani, amely újra jó esélyekkel csatlakozhat a tabella élmezőnyéhez.
Visszatért csapatunkhoz Murvai Dániel (4-5 posztra), aki a tavalyi szezonban a ZKK (Zalaegerszeg) gárdáját erősítette.
Sorainkban tudhatjuk Tóth Mátét is, aki Kaposvárról érkezik mezőny posztra, a fiatal 19 éves Lovas Dávid Nagykanizsáról érkezik 1-2-es posztra, illetve a dombóvári Ács Dezső is játékra jelentkezett, akire a palánk alatt lesz nagy szükségünk.
Sajnos vannak távozóink is, Déri Barnabás visszatért Kaposvárra, Vicze Kristóf Szombathelyen, Árok Attila Pécsett folytatja tanulmányait.
Banai Attila jelenleg nem tud a csapat rendelkezésére állni, visszatérése kérdéses. Nagyon köszönjük eddigi munkájukat, amit csapatunkért tettek! Lehetséges, hogy lesznek még érkezők, de nagy valószínűséggel, ezzel a kerettel kezdjük meg a munkát
Szőke Balázs és Halmai Balázs vezetésével. A bajnoki menetrendet szeptember végére fog kialakulni, az első mérkőzésünk október elejére tehető az eddigi tapasztalatok alapján. Addig is edzőmérkőzéseket fogunk beépíteni a programunkba.

Csapatunk:
Balogh László, Murvai Dániel, Szilágyi Tamás, Tamás Péter, Kun Kenéz, Ács Dezső, Pölöske Kornél, Tóth Kristóf, Tóth Máté, Lovas Dávid, Szabotin Zalán,
Heisz Domonkos, Csáki Benedek, Csapó Tomaj.

SPORT id 4256
nézve 978

AJÁNLOM ISMERŐSÖMNEK AZ ANYAGOT . . .

 

VISSZA

Elkezdik a felkészülést a kosarasok a 2017/18-as szezonra

VISSZA

 

VISSZA

 

! ! ! KATTINTS A KÉPRE ! ! ! ======= M á s i k T V - K É P Ú J S Á G
! ! ! KATTINTS A KÉPRE ! ! ! ======= M á s i k T V - K É P Ú J S Á G
 

© MÁSIKTV Dombóvár 2007-2008 ::: i n f o [kukuc] m a s i k t v . h u ::: impresszum